Sound Tailors

Új zenei arculat egy nemzetközi TV-csatornának

Szerző: dátum / 0 Komment

Kipróbáltuk, hogy mi történik, ha három magyar zeneszerző összefog és csapatot alkotva dolgozik… Összeadódtak a kreatív energiák és elnyertük egy nemzetközi televíziós csatorna zenei arculattervezését.

A Sound Tailors zeneszerző műhelyt 2017-ben alapítottuk Kozma Katával és Sebestyén Áronnal. Média-zeneszerzésre szakosodott csapatunk a Pannónia Filmstúdióban alakította ki bázisát. A közös célunk, hogy hazai és nemzetközi reklámfilmek, kreatív médiatartalmak zenéit, televíziók és rádiók hang-arculatait egyedi módon, csapatmunkában készítsük el.
 

Az AMC Networks International által meghírdetett pályázatot sikeresen elnyertük és így mi készíthettük el a nemzetközi JimJam gyerekcsatorna zenei arculatát. A JimJam új arculatát nemzetközi tenderen választották ki, amelyen 5 ország 9 kreatív ügynöksége vett részt. A nyertes design a londoni Wiedemann Lampe kreatív ügynökség munkája, akik az új logó mellett vadonatúj karaktereket álmodtak meg a JimJam-nek, emellett új identek és bumperek egészítik ki a teljes megújulást. Az új arculat célja, hogy vizuális megerősítést adjon a JimJam „Tanulj játszva!” felhívásának.

A zenei arculat kialakításakor nagyon fontosnak tartották az egységességet és a különböző kisebb zuenei egységek összekapcsolhatóságát. “Egy televíziós csatorna esetében a zene koncepciózus felépítése felerősíti a képi megjelenést és egy-egy jelenet vagy logó animáció játékosságát. Az első lépés az volt, hogy létrehoztunk egy jól felismerhető és játékosan énekelhető “jingle” dallamot, amit Kata elváltoztatott gyerekhangon énekelt. Ezt a dallamot rögzítettük, és pár kreatív megoldással átalakítottuk. Az így kapott arculati elemeket a kisebb szünetközi videóknál Áron és Balázs felhasználta a hangszereléshez. Sokszor hangszeresen, néhol ének hanggal hoztuk vissza a fő dallamot, így kialakítva a csatorna arculatának egységességét. A hangszereléseknél az adott szituációnak megfelelő stílusban szólalnak meg az arculat témái. A bumperek (kisebb reklámközi animációk) gyártásánál szerettünk volna elrugaszkodni a fő témától, és csak asszociatívan utalni rá egy-egy hanggal vagy hangszínnel. Ezek a három másodperces kis szünetközi zenék egyedire és kreatívra sikerültek, így arról is gondoskodtunk, hogy ne váljanak unalmassá ezek, a naponta akár 150-200x elhangzó zenei elemek.”
A JimJam sound design-ját Todor Krisztian készìtette.

Hagyj egy kommentet

Az email címed anonim marad. A kötelezően kitöltend mezők jelölve vannak.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>